Vexillumot tartó nőalak Epheszoszból |
A vexillológia vagy zászlótan
a zászlókkal, lobogókkal, a zászlók történetével, szimbolikájával foglalkozó
történeti segédtudomány. A tudományág alapjait, és magát az elnevezést is
Whitney Smith amerikai heraldikus alkotta meg 1957 körül. A vexillológiát
kezdetben a heraldika egyik ágának tekintették, és ez a nézet máig tartja
magát. Mások inkább a szemiotika részének tartják. A történetiségen kívül a
vexillológia gyakran kitér a zászlók esztétikájára és szimbolizmusára is. A
vexillológia mint tudományág nem azonos a zászlók tervezésével, mint művészi
tevékenységgel (vexillográfia), bár gyakran együtt jár vele.
„Csak bot és
vászon,
de nem bot
és vászon,
hanem zászló.”
– Kosztolányi Dezső:
Zászló
A zászló története
Szarmata Draco |
Már nagyon régi időkben
megjelentek az egy- vagy többszínű, vagy olyan ábrával ellátott zászlók,
amelyek elsődlegesen a különböző katonai egységek megkülönböztetésére
szolgáltak. A középkorban a heraldika elterjedésével igen sokféle színű, ábrákkal
ellátott zászló volt használatban (banner, gonfanon, kornéta, standárt…).
A zászló latinul vexillum,
németül gonfanon. A zászlón lévő jelvényt signum-nak nevezték. Ez
és a katonák közös jelvénye
a teljesen zárt sisakok korában egyénivé vált, s a XII. század végén a pajzsra
kerülve kialakultak belőlük a címerek. Innentől kezdődően a zászlóra is címer
került, a címeres zászló is új nevet kapott. Ez a francia banniére, a német
banner, magyaroknál banerium, később banderium. A címer miatt a zászló formája is megváltozott. A gonfanon
hosszanti tengelye ugyanis a zászló rúdjával derékszöget zár be, a jelvényeknek
pedig fejjel a zászlórúd felé fordulva, a lobogó tengelyében kellett elhelyezkedniük.
Ezzel szemben a címeres zászló tengelye a rúddal párhuzamosan fut, s a lapján
lévő címerkép, ferdén jobbra fordulva a rúdba kapaszkodik.
Velence lobogója a gonfalon |
Az ezer évvel ezelőtti csaták
Draco Standardjai és a mai futballmeccsek zászlószínekre festett arcú szurkolói
azonos jelentésűek: mindegyik esetben egy meghatározott embercsoport juttatja
kifejezésre a környezet más csoportjaitól való elkülönülését. A zászló vagy
lobogó, mint a nemzeti hovatartozás jelképe, a 16. században alakult ki.
Elsőként a hollandok használták. A zászlók napjainkban is kiemelt fontossággal
bírnak, mint egy-egy nép, katonai szervezet vagy társadalmi csoport jelképei.
A vexillológia módszertana
Draco Standard ábrázolása a St. Galleni apátság zsoltároskönyvében |
A zászlók nemzetközileg
elfogadott osztályozási és jelölési rendszerét Whitney Smith alkotta meg. A
következő szimbólurendszerrel jelölhető, hogy hol használáják (tengeren vagy
szárazföldön), illetve mit fejez ki a zászló.
Használat
|
Magáncélra
|
Állami célra
|
Katonai célra
|
Szárazföldön
|
Polgári zászló
|
Állami zászló
|
Hadi lobogó
|
Tengeren
|
Civil hajózászló
|
Állami hajózászló
|
Haditengerészeti lobogó
|
Buda zászlóerdőben a reformkorban |
Színek és jelentésük
A Union Jack, az Egyesült Királyság lobogójának kialakulása |
A zászlókon szereplő színeknek
nincs nemzetközileg elfogadott jelentésük, ugyanaz a szín más-más zászlókon
teljesen különböző tartalmakat fejezhet ki. Pl. a zöld szín a magyar zászlón a
reményt jelképezi, míg Szaúd-Arábiáén mint az iszlám és Mohamed próféta színe
jelenik meg. Egyes színkombinációkból lehet következtetni a használó (ország,
város vagy intézmény) történelmi örökségére, identitására:
·
Pánafrikai színek: vörös, sárga (arany), zöld,
fekete (pl. Etiópia, Jamaika, Benin, Kamerun). Elsőként Etiópia, az egyetlen
függetlenségét megőrző fekete-afrikai ország használta őket, de más afrikai
népek pl. a mórok zászlóin is felbukkantak. Emiatt vált később az afrikai
függetlenségi törekvések jelképévé (a rasztafariánus mozgalom is használta).
·
Pánarab színek: fekete, fehér (ezüst), zöld,
vörös (pl. Szíria, Irak, Jordánia). A
színek az 1916-os arab felkelés zászlajára utalnak; a színek egyenként a nagyobb
arab birodalmakat és történelmi dinasztiákat jelképezik (fekete: a Kalifátus,
fehér: Omajjád dinasztia, zöld: Fátimida dinasztia, vörös: Almohád dinasztia).
·
Pánszláv színek: vörös, fehér, kék (pl. Oroszország,
Csehország, Szlovákia). Az orosz zászló színeiből erednek, ezzel szimbolizálva
a szlávok közös, keleti eredetét.
·
Pániráni színek: vörös, fehér, zöld (pl. Irán, Tádzsikisztán,
kurdok). A perzsa Qajar sahok zászlajából ered. Viszonylag kevéssé elterjedt, a
legtöbb ilyen színű zászló nem a nemzet iráni eredetére utal.
Hasonló, nem színekkel
kifejezett motívum még az „északi kereszt”, ami csak a skandináv országok
zászlóin szerepel (Svédország, Dánia, Finnország, Norvégia, Izland, Feröer).
A zászlótervezés irányelvei
Bár nem léteznek olyan írott
szabályok, mint a heraldika esetén, egyes kultúrákban (pl. a muszlim
országokban) alkalmaznak bizonyos korlátozásokat a színkombinációkat vagy a
színek számát illetően. Más, íratlan szabályokat egyszerűen esztétikai okokból
érdemes betartani. Ugyanilyen fontos, hogy a zászló bírjon valamilyen
történelmi jelentéssel, hogy kellően reprezentálhassa az országot. Az egyik
vezető vexillológus, Ted Kaye 5 pontban foglalta össze a zászlótervezés
alapelveit:
1. Egyszerűség: a zászlónak
olyan egyszerűnek kell lenni, hogy egy gyerek is le tudja rajzolni fejből.
2. Sokatmondó szimbolizmus: a
zászlón szereplő jelképek valóban utaljanak arra, amit ki akarnak fejezni.
3. 2-3 szín szabálya:
lehetőleg ne legyen 3-nál több színt. A 3 szín legyen jól megkülönböztethető,
kerülni kell a különleges árnyalatokat.
4. Ne legyen a zászlón írás
vagy pecsét.
5. Egyediség és hasonlóság: a
zászló legyen egyedi, a többitől jól megkülönböztethető, de lehetnek
hasonlóságok más zászlókkal, ha valamilyen kapcsolatot akarnak kifejezni.
Kifejezések
flag: zászló
ensign: lobogó
national flag: nemzeti
zászló, nemzeti lobogó
civil flag: civil zászló,
polgári zászló
civil ensign: civil lobogó,
polgári lobogó
merchant ensign: kereskedelmi
lobogó
state/government flag: állami
zászló
state/government ensign: állami
lobogó
war flag: hadizászló
war/naval ensign: hadilobogó,
haditengerészeti lobogó
presidental standard: elnöki
zászló
royal standard: királyi
zászló
jack: orrlobogó
pennant: árbocszalag
masthead pennant: lengő
commissioning pennant: parancsnoki
lengő
(military) unit flag: csapatzászló
battle flag: csatazászló
(aircraft) marking: felségjel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése