A
heraldika vagy címertan a címerekkel foglalkozó történeti
segédtudomány. Elnevezését a heroldokról kapta, akik a címerek első középkori
szakértői voltak.
Két részre oszlik: címerelméletre
és címerművészetre.
A címerelmélet,
elméleti heraldika vagy a szorosabb értelemben vett címertudomány a címerjogot,
a címerek történetét érinti, a szabályos és szabályellenes címerekkel, a címerismerettel
foglalkozik.
A címerművészet, a címerábrázolás
tana vagy címergyakorlat a címerek szabályos megszerkesztésével, megrajzolásával
(kiállításával), leírásával, gyakorlati alkalmazásával, historizálásával és a címerkritikával
foglalkozik.
A címer olyan (általában
pajzson viselt) meghatározott szabályok szerint megszerkesztett színes jelvény,
melyet egy család, intézmény vagy testület a saját maga azonosítására
örökletes, állandó jelleggel használ.
A címerhatározás számára e
jellemzők teszik lehetővé egy adott címer rendszerezését (szabályos szerkesztési
mód, a pajzsok színezése, a címerábrák csoportosíthatósága), valamint
meghatározását (örökletes használat).
A címer összetevői
A címer legfontosabb része a pajzs,
mivel az első ilyen megkülönböztető jeleket is a pajzsokon viselték. Ezért a tulajdonképpeni
címernek a pajzs, mint alak tekinthető. A címer többi részei az úgynevezett
címerrészek és címertartozékok.
A pajzsból, sisakból, sisakkoronából,
sisaktakaróból és sisakdíszből álló címert teljes címernek is nevezik. A
címer akkor is címer marad, ha csak a pajzsból áll. A többi címerrész el is
maradhat, de a pajzs sohasem hiányozhat.
A
címerpajzsnak a címerábrák elhelyezésére szolgáló felülete a mező. A pajzsot
a címerviselő szemszögéből kell szemlélni, mintha az a mellvértjén lenne,
vagyis ami szemből nézve vagy papírra vetve a jobb oldalon van, az a viselő
szemszögéből és így a heraldikai nevezéktan szerint is bal oldali.
A mezőt különféle színekkel
lehet bevonni. Ezek lehetnek fémek (arany és ezüst), színek (vörös, kék, zöld, fekete,
bíbor) és prémek vagy bundabőrök (hermelin, evet, mál). Ezek összefoglaló neve borítás,
míg a fémek és a színek összefoglaló neve mázak.
A mezőben különféle címerábrákat
lehet elhelyezni. Ezek lehetnek címerképek vagy mesteralakok. Ezért a
színezett, borított mezőt heraldikai alapnak vagy egyszerűen alapnak is
nevezik. Így például lehet szó kék alapon három aranykoronáról vagy vörös
alapon ezüst görög keresztről.
A címer három fő alkotórésze a
pajzs, a szín (borítás), és a címerábrák.
A címerábrák lehetnek címerképek
vagy mesteralakok.
A címerhatározó
klasszifikációs rendszere a címerképeket hat csoportba osztja: 1. emberek,
2. tárgyak, 3. állatok, 4. természeti tárgyak és jelenségek,
5. növények, 6. egyéb címerképek.
Az adott képen ábrázolt lény
rendszertani besorolását a fej határozza meg, a kentaur ezért került pl. az
ember csoportba. Az állatokra is érvényes, hogy azon lények besorolásánál,
melyeknek nincs külön neve és két eltérő állat testrészeiből állnak (például
medvefejű és oroszlántestű lény), a fej (és annak máza) a releváns, az állat
besorolása a rendszerbe a fej szerint történik (fenti példában a medvék közé).
A magyar címereken gyakran
szerepel a páncélos kar és a láb. Ezek lehetnek levágottak (ha a vágóvonal
egyenes), és letépettek (ha a vágóvonal cafatos).
A címerkép lehet növekvő, ha
csak 1/3-a látható, előtűnő ha félig, és előtörő ha a kétharmada látszik. Ha
csak a körvonalai figyelhetők meg, akkor árnyék.
A heraldikában rendkívül
gyakori az oroszlán és a sas. Sokszor további megkülönböztető jegyekkel is
rendelkeznek, mint például lépő, ülő, ugró, ágaskodó, visszanéző stb. oroszlán
és más négylábú állatok. Az állatok eltérően színezett csőrét, karmait,
patáját, agyarait, fogait, esetleg uszonyait, sörényét, farokvégét stb. a címerleírásban
fegyverzetnek nevezik. Így például lehet szó arannyal fegyverzett vörös
oroszlánról.
A heraldika mai álláspontja
szerint az oroszlán csak rendesen növő alakban ábrázolható, hátsó lábain állva,
jobb első lábát felemelve. Heraldikai színei vörös vagy arany, ritkábban fekete
s csak elvétve egyéb színű. Karmai a testétől eltérő színűek, így ha az
oroszlán ércszínű, karmai vörösek vagy kékek, ha pedig a test színes, akkor
arany vagy ezüst színűek, de a pajzs, illetve mező színétől mindig eltérő. A
fogak és a szemek általában ezüstösek, de ha a mező ezüst, akkor színesek. Az
oroszlánt rendszerint koronával a fején ábrázolják. Heraldikai tekintetben a
korona mindig nyílt, karikán egy egész és két fél háromleveles dísszel.
Teljesen hibásak a zárt koronák. Elhelyezés tekintetében a korona függőleges
tengelyirányban legyen, de lehetőleg a pajzs hosszvonalának megfelelően. A
koronaábrázolással egybekötve minden előző feltételnek megfelelő címerállat
tekinthető oroszlánnak, míg minden más nagymacskához hasonló ábrát (még ha
sörényes is, ám például nem ágaskodik) leopárdnak nevezik.
A növények között gyakori a
heraldikai liliom és a heraldikai rózsa. A természeti tárgyak közül a magyar
heraldikában nagyon gyakori a (hatágú) csillag és a félhold, valamint
viszonylag gyakori a nap is.
A mesteralakok az osztóvonalak
által létrejövő geometriai alakzatok, melyeket eltérő módon színeznek ki, mint
a pajzsmező többi részét. Az osztóvonalak által a pajzson létrejövő alakzatok
lehetnek mezők vagy mesteralakok, attól függően, hogy a színek és más
címerábrák milyen szerkezeti alakzatokat eredményeznek. Ennek ismerete a címerhatározás
szempontjából is fontos.
A fekete-fehér ábrákon a
színeket általában vonalkázással jelölik.
A pajzsmező ornamentális vagy
geometriai vonalakkal történő díszítése a damaszkolás. Ritka színezési mód az árnyék,
amikor a csak a címerábra körvonalai látszanak, s ezen az alap színei
áttetszenek.
A pajzs tagolása
A főbb tagolások: a
hasítás, vágás, harántolás, balharántolás, négyelés és harántnégyelés.
A főbb mesteralakok a
főbb tagolások diminutíváinak tekinthetők: a cölöp, a pólya, a harántpólya, a balharántpólya,
a kereszt és a harántkereszt.
A szín-alakzat viszony dönti
el, hogy a tagolások a címerhatározás szempontjából mezőnek vagy mesteralaknak
számítanak-e.
Az angol heraldikában ezen
kívül fő mesteralaknak (ordinary) számít a szarufa, az ágas és a villa is.
Az egyéb mesteralakok
csoportjába olyan címerábrák képezik, melyek részben a fentiek változatai,
részben külön típusok. A fontosabbak a következők: a pajzsfő, a pajzstalp, a telek,
a sakkozott, a harántsakkozott, a rutázott, a rácsozott, harántrácsozott stb.
pajzs, az ék, a süvegezett, a saruzott pajzs, a ráma, a bizánci, a lepényes
stb.
A címerpajzs függőleges,
vízszintes és harántos vonalakkal történő tagolása általában osztott pajzsot
hoz létre. Az osztóvonal lehet egyenes, hullámos, homorú, domború, ormos,
fűrészes, fodros, mankós, fecskefarkas, golyós, felhős, vaskalapszerű,
keresztalakos, villás, meanderes, lángnyelves, ívelt stb.
A pajzs lehet kétszer,
háromszor, négyszer stb. osztott.
A kétszer osztott vagy felezett
pajzsoknál több variáció fordul elő. A függőleges vonallal történő osztás hasított,
a vízszintes vágott pajzsot eredményez. Az átlós vonalak szelt pajzsot
adnak: a (heraldikai) jobb felső sarokból kiinduló osztóvonal harántolt,
a bal felső sarokból átlósan a jobb alsó sarokba tartó vonal balharántolt
pajzsot eredményez. (A képen látható számozás a címerleírás szempontjából 1-es
számmal jelöli a fő címermezőt. A címerhatározás szempontjai ettől némileg eltérnek.)
A háromszor osztott
vagy harmadolt pajzsok az előzőek változatai, de itt csak akkor
beszélhetünk harmadolt pajzsról, ha az egyes mezők borítása eltérő. Ha ugyanis a
két szélső mező máza megegyezik, mesteralakról (pólyáról, cölöpről, harántpólyáról,
vagy balharántpólyáról) van szó, nem harmadolt pajzsról. A harmadolt pajzsoknak
ezen kívül további változataik is vannak. Ha az osztóvonalak egyenesek, akkor ék-,
illetve villásosztás; ha pedig a ferde osztóvonalak íveltek, sátor.
Ha a pajzs egyidejűleg
hasított és vágott, az négyelt pajzsot eredményez; ha egyidejűleg
harántolt és balharántolt, harántnégyelt pajzs jön létre. Különbséget
kell tenni a négyelés és a negyedlés között. Ez utóbbi ugyanis a rokoni
heraldika eljárása, amikor a pajzson bizonyos szabályok szerint több önálló
címert egyesítenek. Ezek tovább öröklődnek és néhány generáció alatt négynél
jóval több címermezőt is eredményezhetnek. A címerhatározás szempontjából
azonban csak a címermezők száma a releváns.
Az ötnél több mezőre osztott
pajzsok osztóvonalai általában függőleges és vízszintes vonalak. Ezért ezeket
egységesen ötödölt, hatodolt, hetedelt stb. pajzsoknak
nevezik.
Ezen címerosztási típusokon
kívül a címerhatározó klasszifikációs rendszere más alapváltozatokat nem fogad
el. Így például nem foglalkozik az olyan átmeneti típusokkal, amikor a hasított
pajzs jobb mezője vágott vagy a vágott pajzs felső mezője hasított. A
címerhatározói rendszer mindig a szimmetriát keresi, ezért e pajzsok nem
háromszor osztottak, hanem csak kétszer.
A boglárpajzsokat és az egyéb
kispajzsokat nem számítják a címermezők közé, csak az általuk kitakart mezőket.
A boglárpajzs és más kispajzsok előfordulása egy címeren a címerhatározó
klasszifikációja szerint összetett, vagyis osztott címert jelent, hiszen a
boglárpajzzsal ellátott címer legalább két különálló címer összetételéből jött
létre.
Az egyesített címerek néhány típusa. A leggyakoribb a két pajzsból álló összetétel. |
Több címer nemcsak egy pajzson
belül egyesíthető, ugyanez több pajzzsal is megtehető. Ilyen esetben egyesített
címer jön létre. Főképp házasságkötéskor, címeregyesítés alkalmával
jöttek létre és gyakran láthatók például egy-egy főúri kastély homlokzatán, de
egyes intézmények, testületek, joghatóságok, települések is egyesített címereket
használtak.
A heraldika forrásai
A címertan forrásai két fő
részre oszthatók: írott és képzőművészeti.
Az írott források közé
tartoznak a címerek szóbeli leírásai, mint egyes trubadúrok és címerköltők
művei (Chrétien de Troyes, Wolfram von Eschenbach, Ulrich von Lichtenstein,
Konrad von Würzburg, Peter Suchenwirt stb.), más írott források, a címermondák
stb.
A képzőművészeti források közé
tartoznak a címeres levelek, pecsétek, pénzérmék, sírkövek, címerkönyvek, címertekercsek,
halotti pajzsok, zászlók stb.
Színjelölési táblázat |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése